AzÜzlet.hu

Hol a helye? ESG, a túlélés záloga

A vállalatoknak az egész világon fel kell készülniük arra, hogy az ESG-től – némi túlzással – a túlélésük függ.

Rekordteljesítmény a Budapesti Értéktőzsdén

Az összesítés szerint júliusban az azonnali részvénypiac forgalma 226 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 9,8 milliárd forintnak felel meg.

Nem változtatott a Fed az irányadó dollárkamaton

A Fed határozottan elkötelezte magát a 2 százalékos inflációs cél elérése mellett.

Ismét történelmi csúcson zárt a BUX

    A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Bombafenyegetés a pozsonyi reptéren

A repülőtéren jelenleg a rendőrség pirotechnikai szakértői végeznek ellenőrzést, ennek befejezéséig a járatok indítása szünetelni fog.

Veszteség az első félévben a Masterplastnál

A Masterplast adózás utáni vesztesége 2023 első fél évi 9,31 millió euróról, 2024 első félévében 7,62 millió euróval 1,69 millió euróra csökkent.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 269,81 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 73 475,88 ponton zárt kedden.

Tőzsde – London kivételével pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az arany határidős jegyzése 2428,45 dolláron állt unciánként, 0,12 százalékos (2,95 dolláros) erősödéssel.

BÉT – Átlagos forgalomban új csúcson zárt a tőzsde

Átlagos volt a forgalom, jelentős hír nem érkezett a vezető részvényekkel kapcsolatban.

Tőzsde – Nyereséges zárás az európai tőzsdéken

Vegyes kezdésből nyereségbe fordultak zárásra pénteken a főbb európai értékpapírpiacok árfolyamindexei.

 Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után indexveszteséggel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok, London kivételével.

A Wizz Air októbertől négy új járatot indít

A hamarosan 17-re bővülő budapesti gépparkkal az idén összesen csaknem 7 millió utast szállíthatnak Budapestre és Budapestről .

Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az olasz piacon az Iveco 12 százalékot veszített az eredménye romlása miatt. Az UniCredit részvénye két és fél százalékkal gyengült.

Minden második diák vidéki felsőoktatási intézménybe jelentkezett

A változásnak az a lényege, hogy maguk az egyetemek tudják megválasztani, kikkel akarnak együttműködni, illetve a hallgatók is jobban tudnak priorizálni az intézmények közöt

A kőolajszállítások helyzetét figyeli az energiaügyi tárca

Az EM az ukrajnai kőolajtranzit korlátozása kapcsán felmerülő minden kérdésben szorosan együttműködik a Külgazdasági és Külügyminisztériummal,

Virág Barnabás: szigorú monetáris politika kell továbbra is

Az MNB azt a kamatpályát szeretné elérni, amely biztosítja az árstabilitás fenntartható elérését és a pénzpiaci stabilitást

A költségvetés garanciája nyugdíjakra, családtámogatásokra és a rezsicsökkentés fenntartására

A költségvetés júniusban 107,8 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami az elmúlt 22 év legkedvezőbb 6. havi mutatója.

Hazánk az iBanFirst legdinamikusabban fejlődő európai piaca lett

A magyarországi eredmények, amelyeket kevesebb mint két évvel a helyi iroda megalapítása után értek el, minden várakozásukat felülmúlták.

Zöld hidrogént előállító berendezést fejleszt a Szegedi Tudományegyetem és a Ganzair

Az SZTE és a Ganzair Kft. a 800 millió forint támogatással megvalósuló, két évig tartó projektjében olyan berendezést fejlesztenek, amely a közeljövőben jelentkező hidrogénigényre nyújt technológiai megoldást,

A magyar EU-elnökség célja a gazdaközpontú agrárpolitika képviselete

A magyar elnökség öt fő szempontja a versenyképes, válságálló, fenntartható és tudásalapú agrárium, valamint a gazdaközpontú uniós agrárpolitik

Friss

Hogyan óvhatják meg magukat a lakásvásárlók a milliós veszteségektől?

A lakásvásárlás egy komplex folyamat, amely jelentős előkészítést és tudatosságot igényel a vásárlók részéről. A kihívásokkal teli út során a legjobb ellenszer a felkészültség és a célzott edukáció.

Nyilvános konzultáció az MNB emlékérme-kibocsátási programjáról

Ehhez kapcsolódva a jegybank nyilvános konzultáció keretében biztosít lehetőséget az érdeklődők számára, akik március 16-ig postán és elektronikus úton küldhetik meg témajavaslataikat a jövő évi emlékérme-kibocsátási program kialakításával kapcsolatban.

Ennyi volt, zéró a tolerancia a drogkereskedőknek!

Már létrejött egy 150 fős drogrendőrség, és mellettük egy 60 fős bevetési egység

A béke nyelvét beszélik Bécsben

A résztvevők megegyeztek abban, hogy közösen dolgozzák ki a "Bécsi Alapelvek Nyilatkozatát", azzal a szándékkal, hogy elősegítsék a vallások közötti megértést és a közösségépítő munkát.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet
Hirdetés