Mivel a mai világban megkívánt rugalmasság mellett már a hibrid, távoli, rugalmas, otthoni, vagy irodai munka is természetes, mindez a számítástechnikai eszközökkel szembeni elvárásokat is alapjaiban változtatta meg. Erre reagálva születtek meg a Dell legújabb termékei.
Miközben az úgynevezett saját, vagy kereskedelmi márkás termékek forgalma „békeidőben” kevéssé növekszik, a válságok és az infláció időszakában még azok is vásárlókká válnak, akik korábban csak a prémium termékek vevői közé tartoztak. A kellemes meglepetés az, hogy az előítéletekkel szemben a saját márkás élelmiszerek többsége kifejezetten jó minőséget képvisel, ami Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs igazgatója szerint koránt sem véletlen.
Az Európai Unió ambíciózus zöld menetrendjéhez is kapcsolódva, már a hazai pénzpiac szereplőitől is egyre többet hallani a fenntarthatóság iránti elköteleződésükről, valamint a fenntarthatósághoz kötődő ESG (a környezetre - Environmental, a társadalomra - Social, valamint az irányításra - Governance vonatkozó) értékelési szempontrendszer előtérbe helyezéséről. Kun-Welsz Edit, a HOLD Alapkezelő elemzője szerint ez a folyamat ugyan még lassan halad, de hosszabb távon megkerülhetetlen.
A Henkel közzétette 32. Fenntarthatósági jelentését, amelyben bemutatja a fenntarthatósági stratégia és a célok megvalósítása terén elért eredményeit. A nagy kihívásokkal teli piaci környezetben a vállalat, különösen a CO2-kibocsátás további csökkentése és a társadalmi szerepvállalás kiterjesztése révén számos kulcsfontosságú dimenzióban tudott előrelépést elérni a fenntarthatóság terén.
A logisztikai és nyersanyagköltségek drámai emelkedése ellenére a Henkel jelentős árbevétel-növekedést ért el 2022-ben és további növekedés várható a 2023-as pénzügyi évben. Carsten Knobel, a Henkel igazgatóságának elnöke AzÜzletnek elmondta: a cég jó helyzetben van ahhoz, hogy a jelenlegi pénzügyi évben további növekedést érjen el.
Bár a Covidról és annak mutációiról kevesebbet lehet hallani, mint a pandémia idején, azért a Covid és mellete más vírusfertőzések is velünk élnek még – mondja Dr. Majorosi Emese háziorvos, aki szerint akadnak még helyek, ahol van értelme használni a megfelelő maszkot.
Munkahelyteremtés! Ez a befektetésösztönzés elsődleges célja Nyíregyházán, hogy a nyíregyháziak saját városukban találjanak megfelelő munkahelyeket – fejti ki Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere. Ehhez illeszkedik a két legújabb – német, illetve dél-koreai - cég letelepedése is, akik komoly hozzáadott értéket előállítva, több mint 1500 új munkahelyet teremtenek Nyíregyházán. Ezt a gondolatmenetet igazolja vissza a Nyíregyházáról indulva országos hálózatot épített Marso Kft. és a városban megtelepedő Mentavill is, mondván: a város fejlődése a magyar befektetők számára is vonzó.
Újra lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor-program déli féltekére szóló pályázatára. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára ezzel kapcsolatban kifejtette: a déli félteke országaira vonatkozó pályázatot a helyi tanévhez igazítva, az északi féltekétől eltérő időpontban hirdetik meg, és a kiutazás is ehhez igazodva történik meg.
Transzparencia, hitelesség, pontos és precíz tájékoztatás – ezeket tartja a legfontosabbnak Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese a krízishelyzetek kezelése kapcsán. A szakember beszélt a repülőtér elmúlt 4 évének kihívásairól, és arról is, hogy nem szeret különbséget tenni a férfi és női karrierépítés között, de látja, hogy nőként a lehetőségek nálunk még korlátozottabbak.
Miközben a Ford elkötelezett európai elektromosstratégiát követ, a márka, a hatótáv mellett a töltési gyorsaság növelését is célul tűzve, árgaranciával tervezhetőséget teremtve támogatja ügyfeleit – fejti ki Kővágó-Laky Andrea, a Ford Magyarország és Csehország ügyvezető igazgatója.
A gépjármű flottapiacot is érzékenyen érintette, hogy az elmúlt időszakban összeomlott ellátási láncok miatt hosszabb ideje késik az új autók leszállítása. Az ügyfeleknek esetenként a tervezettnél tovább kellett használniuk a járművet, miközben a túlfutás miatt előre nem tervzett szervizköltség is növelhette a kiadásokat. Emellett az üzemanyag drágulása, a forint jelentős árfolyammozgása és a fenntarthatóság iránti igény is kihívásokat rejt – fejtette ki Kövesdán Balázs, a piacvezető ALD Automotive Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója.
Családi könyvkiadójával az újkeletű ismeretlenségből hozta vissza a magyar irodalmat új hazájában, Olaszországban Szilágyi Mónika. A fiatal, magyar származású üzletasszony úgy érzi, akkor mondhatja igazán sikeresnek a munkáját, ha Itáliában nemcsak megismertetni tudja a legjobb magyar írókat, hanem még a nevük helyes kiejtését is sikerül elérnie.
A mostani telet a jelenlegi gázhelyzetben is túléli Európa és Magyarország – mondja Pletser Tamás, aki szerint a baj inkább az, hogy a jelenlegi, kiemelkedően magas energiaárak a magyar gazdaságnak és a magyar családoknak egyaránt nagy kárt okoznak.
Habár a nukleáris szót hallva – különösen most, az ukrajnai háború kapcsán - az emberek többségének a háború jut eszébe, a radioaktív nyomjelzési technikán alapuló, diagnosztikai és terápiás célú orvosi szakterület, a nukleáris medicina számtalan ember életét megmentette már. Erről is szó esett a szervezet Az Európai Nukleáris Medicina Szövetség (EANM) közelmúltban tartott konferenciáján.
Az Ukrajnában dúló háború egy új politikai és gazdasági hatalmi rendszer kialakulásának a mérföldköve, amely Európa meggyengülésével járhat – fejtette ki AzÜzletnek Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöke. A szakember szerint – ami Magyarországot illeti – a kiváló első félévi gazdasági eredményeknek köszönhetően a GDP idei növekedése 4 – 5 %-os lehet, és mivel az adóbevételek jelentősen túlteljesülnek, a lakossági és a vállalkozói kör bizonyos szegmenseiben nyújtott energia-árkompenzáció is tartható lesz. Az érezhető kilábalás pedig 2023 második felében kezdődik el.
Az ukrajnai háború, a kiugró infláció, valamint az energiaárak robbanása ellenére sem kell áruhiánnyal számolni, de az előfordulhat, hogy bizonyos gyártók meghatározott termékeit átmenetileg más gyártók cikkei helyettesítik – fejtette ki Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország elnök-ügyvezetője.
Soft vagy hard landing, szakmai kifejezéssel élve puha vagy kemény landolás várható: könnyebben vagy nagyobb megpróbáltatások árán jutunk túl a mostani recessziós helyzeten? A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) közelmúltban lezajlott 60. Közgazdász-vándorgyűlésének egyik kiemelt eseményén, a Bankvezérek kerekasztalán a levezető elnök, Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke által feltett kérdésre Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Vörös Réka, az UniCredit Bank igazgatóság tagja, Martzy Antal, az MKB Bank vezérigazgató-helyettese, Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese és Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója válaszolt.
Szépséges, csendes, ezért is magával ragadó a faddi Duna-holtág világa, ahol a mozdulatlan vízben, csendesen siklik a csónak a nádas mellett, miközben egy távoli templom harangzúgása töri meg a csendet.
Miközben ismét a dollár lett a vezető menedékvaluta, új negatív csúcsra jutott forint. Mellette a fonttól kezdve az északi országok valutáin át a régiós fizetőeszközökig nagyon erős árfolyamkilengések jellemezték és jellemzik a devizapiacot – fejttette ki Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.
A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) a tradíciók folytatása, a magas színvonalú előadások és eszmecserék mellett újdonságokat is bevetve tartja jubileumi, 60. vándorgyűlését csütörtökön és pénteken Szegeden.
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek