Az Egyesült Királyság kormánya bejelentette, hogy a koronavírussal fertőzött embereknek a jövő héttől kezdve nem lesz kötelező a karantén Angliában, a "Coviddal való együttélés" tervének részeként.
Ausztrália hétfőn teljesen újra megnyitotta nemzetközi határait a koronavírus ellen beoltott utazók előtt. Az ország közel két évig volt zárva a világjárvány miatt.
A 6 hónaposnál fiatalabb csecsemők 61 százalékkal kisebb valószínűséggel kerülnek kórházba a Covid miatt, ha anyjukat a terhesség alatt beoltották - derül ki az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) adataiból.
A koronavírus-járvány immár két éve a mindennapjaink szerves részét képezi, ezért betegség esetén sokan azonnal gyorstesztet vásárolnak, hogy kiderüljön, koronavírus-fertőzés áll-e a rosszullét hátterében. Ám mivel a gyorstesztek nem képesek száz százalékos pontossággal kimutatni a vírus jelenlétét, megbízhatóságukkal kapcsolatban számos kétely felmerült. Íme néhány fontos tudnivaló az otthoni gyorstesztekről.
A válság előtti év bruttó hazai termékének tíz százalékát veszítette el Németország a koronavírus-válság két éve alatt, illetve a hozzáadottérték-termelési kapacitása is csökkent valamelyest - jelentette a müncheni ifo gazdaságkutató intézet.
A járvány ötödik hulláma a negyedik héten elérte a csúcsot, azóta stagnál, enyhül - ismertette a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az M1 aktuális csatornán.
Úgy tűnik, hogy Nyugat-Európa is lassan maga mögött hagyja a világjárványt: Németország készen áll arra, hogy más országhoz csatlakozva feloldja azokat a korlátozásokat, amelyek két éven át bolygatták a régió életét.
Németország tervei az általános oltási kötelezettség tavasszal történő bevezetésére megfeneklettek, mivel egyre több politikus kérdőjelezi meg, hogy a terv többségre talál-e a parlamentben.
Covid-járvány, összeomlott ellátási láncok, drámai energiaár-emelkedés, megváltozott munkavégzés, home office, online forradalom, a mesterséges intelligencia térnyerése. Ha valamikor, most különösen igaz a régi mondás: semmi sem biztos, csak a változás. Menedzservélemény rovatunkban ezekkel a kihívásokkal kapcsolatban kérjük ki az általunk megkérdezett menedzserek véleményét.
A koronavírus-járvány váratlanul megáldott egy festői német várost, de a bajok csak ekkor kezdődtek.
Miközben a világjárvány okozta zárlatok továbbra is világszerte megrázzák a városokat,...
Ahogy az online megoldások elterjedésében, úgy a magánegészségügy iránti igénynövekedésben is lépésváltást hozott a koronavírus-járvány Magyarországon. Leitner György, a Primus Magánegészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnöke szerint az állam azonban még mindig nem használja ki a magánszolgáltatásokban rejlő tudást és kapacitást.
A kormány elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal javaslatát: szerdától engedélyezi az antigén gyorstesztek árusítását a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazásra engedéllyel rendelkező vállalkozásoknál, például a kiskereskedelmi láncoknál, a drogériáknál és a benzinkutaknál.
A hazai szállodáknak, éttermeknek nagyon komoly lehetőséget teremt, hogy a járványhelyzetben rendkívül megerősödött a belföldi kereslet. De ez a kedvező állapot csak akkor marad fenn hosszútávon, ha ehhez stabil minőség és jó ár-érték párosul – fejtette ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.
Ausztrália február 21-től engedélyezi a kétszer beoltott vízummal rendelkezők belépését az országba, és ezzel véget vet a Covid-19 terjedésének megfékezésére bevezetett, mintegy két éve tartó szigorú nemzetközi határellenőrzésnek.
Svájci kutatóorvosok felfedeztek egy antitest-jelet, amely segíthet azonosítani azokat a betegeket, akiknél a legnagyobb a kockázata a hosszú Covid kialakulásának.
Hosszabb ideig, két oltással május 1-jéig érvényesek lesznek az oltási igazolványok, igazodva az európai uniós országok gyakorlatához - mondta a Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Miközben egyre több jel mutat arra, hogy az év végre magára találhat a turisztikai iparág, a légitársaságok számára is bőven marad még kihívás. A piacvezető fapados, a Ryanair ezért úgy döntött, hogy az árak csökkentésével igyekszik megmenteni a koronavírus-járvány által továbbra is beárnyékolt nyári utazási főszezont.
Hatályba lépett a koronavírus elleni védettségről szóló uniós igazolványokra vonatkozó rendelet módosítása, amely az uniós tanusítványok esetében kilenc hónapos érvényességi időt állapít meg az Európai Unión belüli utazások tekintetében - közölte az Európai Bizottság.
A koronavírus legújabb, rendkívül fertőző omikron változatának globális elterjedése új magasságokba emelte a napi esetszámokat. A nagyszámú mutációval rendelkező omikron a korábbi variánsoknál sokkal hatékonyabban képes kijátszani a vakcinákból és a korábbi fertőzésből szerzett immunitást. Ugyanakkor kevésbé tűnik valószínűnek, hogy súlyos betegséget okoz, ami különösen a már beoltott emberek esetében igaz. Mindez a tudósokat is arra készteti, hogy - miközben már az omikronra fókuszáló vakcina megszületésén is dolgoznak -, jobban megértsék a variánst és annak világjárványra gyakorolt hatását. A Bloomberg a nyolc legfontosabb kérdésre kereste a választ.
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek