A háztartások konjunktúraérzete az előző hónaphoz hasonlóan kismértékben javult, a mínusz 100 és plusz 100 közötti skálán értelmezve -6,2-ről -5,7-re; közben pedig a vállalkozásoknál ugyanekkora mértékben, -5,5 pontról -6,0 pontra, romlott - közölte a Századvég Gazdaságkutató júliusi felmérése eredményeit.
Magyarország látványosságai keltik életre Lewis Carroll csodaországát a Get lost című amerikai-magyar koprodukcióban készülő nagyszabású mozifilmben - közölte a Nemzeti Filmintézet.
Kapcsolatot találtak a légszennyezés és a demencia (elbutulás) között amerikai kutatók, tanulmányuk szerint 2015-ban a légszennyezés világszerte körülbelül kétmillió demenciás esetet és mintegy hatszázezer elhalálozást okozott
A holdig javított a 2021-es nyereségkilátásain. A tervezettnél kevesebb autó eladásával, de több profittal számolnak – jelentette be a Stellantis cégcsoportot vezető Carlos Tavares. I
Lecseréli az elöregedett Ganz-csuklós villamosokat a BKV Zrt. A tervek szerint 35 alacsonypadlós, használt - utólag klímával is felszerelt - 30 éves frankfurti villamost vesz a főváros.
Elütötte, majd 50 méteren keresztül a motorháztatőn vitte magával a vele szemben intézkedő közterület-felügyelőt egy a járművezetéstől eltiltott 22 éves fiatalember
Franciaországban megkezdődött a koronavírus-járvány negyedik hulláma - közölte Gabriel Attal francia kormányszóvivő.
A kormány változtatásokat hajtott végre a járvány elleni stratégiájában, a többi között meghatározatlan ideig...
Erős csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók hétfőn, miután a koronavírus-járvány újabb fellángolása felszította a gazdasági növekedés lassulásával kapcsolatos aggodalmakat.
2021 első félévében újra magára talált a használt autó piac: január és június vége között 394.995 autóátírást regisztráltak hazánkban. Ez 5,7 százalékkal több 2020 hasonló időszakához képest.
A magyar gazdaság 2021 második negyedévében újraindult, és az év végéig el fogja érni a 2019. év végi teljesítményét, a teljes helyreállítás azonban ezzel nem ér véget, mert még rendezni kell az egyensúlyi mutatókat és a felzárkózás folyamatait is.
Jóváhagyta a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását szolgáló cseh nemzeti tervet az Európai Bizottság - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök, miután tárgyalásokat folytatott Ursula...
Egy Los Angeles-i árverésen 108 800 dollárért (33,3 millió forintért) kelt el egy olyan Zidane-mez, amelyet a francia labdarúgónak az 1998-as világbajnoki döntőre készítettek.
Több mint egy hónapos mélypontra került a kőolaj ára azután, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamait és szövetségeseiket, köztük Oroszországot magában foglaló, OPEC+ néven emlegetett csoport vasárnap megállapodott a kitermelés növeléséről.
Rövid idő alatt mintegy ötven helyszínre riasztották a katasztrófavédelem egységeit Budapesten és Pest megyében a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt hétfőn kora reggel...
Amikor a domboldalban futó útról megláttuk a mediterrán rezidenciák mellett álló hófehér szállodaépület stílusosan vitorlaszerű tetejét, és mögötte az Adria azúrkék vizét, tudtuk, ez a hely több, mint ígéret: valóban felhőtlen pihenést nyújt ott-tartózkodásunk idején. Ennek már négy éve, de a Sun Gardens Dubrovnik mostani találkozásunk idején sem veszített vonzerejéből.
A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: a kormány külpiaci növekedési támogatási programot indít, olyan magyar vállalatok kaphatnak támogatást, amelyek külföldön terjeszkednek.
Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.
2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek