Kezdőlap Címkék Otthon Start

Otthon Start

Bank360 – Egyedülálló édesanyák: azok vannak hátrányban, akik a legnagyobb terhet cipelik

Sokkal kisebb támogatásra számíthat az az egy gyermeket nevelő édesanya, aki már elmúlt 30 éves, hiszen ő már nem jogosult a 30 alattiak szja-mentességére.

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

Most már önteniük kell a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról

A támogatás bevezetése ezért versenyelőnybe hozhatja azokat a munkáltatókat, akik lakhatási támogatást adnak a fiatal munkavállalóknak.

Az Otthon Starttal új, megfizethető lakások tízezrei érkeznek, ez pedig megtörte a lakásárakat is

Ez azt is jelenti, hogy 2025 negyedik negyedévében Budapesten nem emelkedtek a lakásárak, ami sok éves trendforduló

Piaci lakáshitel az Otthon Start árnyékában: Mire számíthat, aki nem jogosult a 3 százalékos hitelre?

Nem meglepő az Otthon Start sikere, hiszen a legfeljebb fix 3 százalékos kamat kevesebb, mint a fele a piaci lakáscélú jelzáloghitelek költségszintjének.

Otthonstart ár-cunami idején is lehet olcsón vásárolni

A végrehajtási, állami vagy adóhatósági eljárások során értékesített lakások vételára akár 30–40 százalékkal is elmaradhat a piaci értéktől.

Hitelboom 2025-ben: történelmi csúcsra pörgött a lakáshitel és a személyi kölcsön

Az Otthon Start Program hatására az új szerződések átlagos hitelösszege is sokat emelkedett.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Szakértő: bajt hozhat az Otthon Start törlesztője

Ugyan az Otthon Start Program elindulásával szeptemberben lejjebb fordult a piaci lakáshitelek THM-szintje is, a kamattámogatás nélküli konstrukciókat választók továbbra is óvatosak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Sokba kerülnek az új ügyfelek: egyre több ajándékpénzt fizetnek a bankok

Egyre többször honorálják a termékeik igénybevételét ajándékpénz adásával a pénzintézetek, néhány napon belül a személyi kölcsönöknél is két újabb szereplő állt be az egyszeri jóváírást adó pénzügyi szolgáltatók sorába

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

Eltűnik a fiataloknak szóló, „öt százalékos” zöld lakáshitel

Egy 30 millió forintos, 20 évre felvett 5 százalékos lakáshitellel havonta nagyjából 25-30 000 forintot lehet megspórolni a törlesztőrészleten.

Hogyan spórolhatsz milliókat a lakásvásárláson?

Útmutató a tudatos ingatlankeresőknek

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Ingatlan.com: a lakásárak emelkedése szeptemberben felgyorsult 

A 3 százalékos hitel igénylőinek átlagéletkora 34 év volt, 80 százalékuk pedig 40 év alatti, ami arra utal, hogy az ingatlanpiacot múlt hónapban azok a fiatalok rohamozták meg, akik az elmúlt tíz év lakásdrágulása miatt kiszorultak a vevők közül.

2025-ben markáns pozitív fordulat jelei érzékelhetők az ingatlanpiacon

Idén markáns pozitív fordulat jelei érzékelhetők az ingatlanpiacon, ahol az adásvételek száma 2025-ben megközelítheti a 150 ezret, főként az Otthon Start programnak köszönhetően.

100 éves használt lakásra felvehető az Otthon Start, de akad olyan új építésű, amire nem

Nem minden új építésű lakásra vehető fel az Otthon Start hitel, mivel a jogszabály kizárja azokat az ingatlanokat, amelyek építési engedélyét 2022. január 1....

Még a kontárinfláció is emelkedett. Egy építőipari kontármunka kára több, mint egy családi nyaralás

A Mapei sóskúti üzeme Annak ellenére, hogy csökkent az építőipari kontármunkák száma, a hibás kivitelezésekből származó károk összege nőtt: átlagosan 842 137 forint veszteséget szenvedtek...

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Friss

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.