2021 őszén indult az Erdőjáró Szakkör, melyet átlagosan 20 résztvevővel minden hétfőn megtartanak, s bár már jó néhányan ,,kinőtték” ezt, az utánpótlás biztosított.
A kormány a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogrammal a világ legjobb egyetemein biztosít tanulmányi ösztöndíjat, valamint állja az utazás és a szállás költségeit a magyar fiatalok számára
Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.
A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23 kutatási program összesen 8 milliárd forintot nyert el, a nyertes projektekben 14 magyar egyetem vesz...
A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.
2020 óta ez az ötödik béremelés, 30 százalékkal kezdődött, majd folytatódott 15 százalékkal, 32 százalékkal, 21 százalékkal, most pedig újabb 10 százalékos béremelés lesz, vagyis 2010 óta két és félszeresre emelkednek a bérek.
A bécsi Integráció és Sokszínűség Osztálya jelenleg kis projektek támogatásával - maximum 5.000 euróig - erősíti azon egyesületek munkáját, akik kifejezetten bécsi fiatalok integrációjával foglalkoznak.
A Bécsi Egyetem az idei THE World University Ranking rangsorban a 95. helyet szerezte meg, ezzel első osztrák egyetemként bekerült a világ 100 legjobb egyeteme közé. A növekvő nemzetközi verseny és az egyre több rangsorolt egyetem között a Bécsi Egyetem bizonyult a legjobbnak a beválasztott 13 osztrák intézmény közül.
A mezőgazdaság szó hallatán sokak fejében azonnal a szántás-vetés, a kétkezi fizikai munka képe jelenik meg. Pedig a modern gazdálkodás ma már messze nem erről szól.
Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.
Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.
A tanári pályáról egyre többen fordulnak a segítő szakmák felé, mivel a pedagógusok empatikus készségei, kommunikációs rutinja és motivációs tapasztalatai kiváló alapot jelentenek a coachingban, életmód-tanácsadásban vagy karrier-tanácsadásban való elhelyezkedéshez.
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).
A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek