Az Ukrajnában lassan két hete zajló orosz invázió ellen fellépve a legismertebb amerikai márkák is komoly lépésekre szánták el magukat Oroszországban: a Coca-Cola és a PepsiCo felfüggesztette működését, a McDonald's pedig ideiglenesen bezárta éttermeit az országban.
Európában inflációs sokkot, az orosz gazdaságban pedig összeomlásszerű recessziót okozna, ha az ukrajnai háború miatt érvényesített szankciók közé bekerülne az orosz földgáz és a nyersolaj importjának betiltása - vélik londoni pénzügyi elemzők.
Az Egyesült Államok betiltja az orosz kőolaj-, földgáz- és szénimportot, ezzel újabb nyomást gyakorolva Moszkvára az ukrajnai invázió megtorlásaként - jelentette be Joe Biden amerikai elnök.
Miközben az olajárak a 2008-as pénzügyi válság előtti szintre emelkednek, az energiaipar egy korábban elképzelhetetlen kérdést tesz fel magának: hogyan birkózik meg azzal, ha le kell mondania az orosz olajról?
Oroszország ukrajnai inváziója számos nyugati vállalatot arra késztetett, hogy átértékelje oroszországi üzleti tevékenységét. Néhányan úgy döntöttek, hogy felfüggesztik működésüket az országban, míg mások teljesen kivonulnak.
Az eurózóna inflációs rátája februárban új csúcsra ugrott, ami az Európai Központi Bankot nehéz választás elé állította a gyengélkedő növekedés támogatása, illetve az ukrajnai orosz inváziót miatt megugró árak visszaszorítása között.
Válaszul az Ukrajna elleni orosz katonai agresszióra, az Európai Bizottság azonnali hatállyal felfüggesztette az Oroszországgal és szövetségesével, Fehéroroszországgal folytatott együttműködést az Európai Szomszédsági Eszköz határokon átnyúló együttműködési programjaiban (ENI-CBC), valamint a régiók együttműködését elősegítő Interreg-program balti-tengeri régióját célzó projektjeiben - közölte a brüsszeli testület.
Már több mint egy hete tart az Ukrajna elleni orosz invázió, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök különleges katonai műveletnek, a NATO pedig brutális háborús cselekménynek nevez. A befektetők azóta igyekeznek a kisebb kockázatú befektetésekbe, például az aranyba átcsoportosítani a vagyonukat. Nem kivételek ezalól a luxuscégek sem.
Meglepődve azon a sebességen, amellyel a nyugati hatalmak a szankcióikat Oroszországra zúdították, Biden vezető tanácsadói azt gyanítják, Putyin reakciója az lesz, hogy emeli a...
Az ukrajnai invázió retorziójául bevezetett súlyos szankciók miatt Oroszország már az idén több százmilliárd dollárt veszíthet, és több hellyel lejjebb kerülhet a világ legnagyobb gazdaságainak listáján - vélik londoni pénzügyi elemzők.
Az Európai Unió vezetői kevésbé akarnak függeni az orosz gáztól, ezért minimális töltöttségi szintet készülnek előírni a gáztárolók számára. Sajtóhírek szerint szeptember végére átlagosan 80 százalékra akarják feltölteni a raktárakat, miközben gyorsítják a megújuló energiákra való átállást.
Oroszország ukrajnai inváziójára válaszul az Egyesült Államok, az Európai Unió, az Egyesült Királyság, Ausztrália és mások közölték, hogy vizsgálni fogják néhány dúsgazdag és befolyásos orosz vagyonát.
Magyarország támogatja azt a kezdeményezést, amelyet nyolc európai uniós tagállam indított Ukrajna európai integrációjának elősegítéséért - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Az orosz-ukrán háború miatt a nyugati vállalatoknak számos kihívásra kellett reagálniuk a régióban, az alkalmazottaik biztonságától kezdve az ellátási lánc problémáinak kezeléséig. Egyes cégvezetők azt is megpróbálják felmérni, hogy a nyugati szankciók következtében érhetik-e fennakadások a vállalkozásukat.
A világ egyik legsikeresebb hekkercsoportja a saját belső adatainak kiszivárgásától szenved, miután a kiberbűnözői banda az orosz kormánnyal szövetkezett.
Oroszország ukrajnai inváziója újabb gondokat okoz a világ amúgy is megviselt ellátási láncainak. A harcok miatt Németországban leálltak az ukrajnai gyártású alkatrészekre támaszkodó autógyárak, és az acélipar ellátása egészen Japánig sérült. Megszakadtak a légi és szárazföldi útvonalak, amelyek kulcsfontosságúvá váltak, mióta a járvány lassítja a tengeri kereskedelmet.
Az Európai Unió képes lesz átvészelni a következő telet orosz gázimport nélkül, miközben elkerüli a gazdaságot érő súlyos károkat - áll a belga székhelyű Bruegel gazdasági kutatóintézet friss jelentésében.
Hszi Csin-ping kínai vezető pénteken felszólította Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy tárgyaljon Ukrajnával, ami jelentős fordulatot jelent Peking Oroszországgal szembeni kapcsolatában. Peking azután igyekszik kiigazítani álláspontját az ukrajnai helyzettel kapcsolatban, amióta Hszi Csin-ping a hónap elején aláírta a Putyin elnökkel a két ország közötti rendkívüli szolidaritási nyilatkozatot, abban a hitben, hogy Putyin nem háborúra készült.
Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.
Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.
A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.
2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek