Júliushoz viszonyítva a lakossági hitelpiac szinte mindegyik szegmensében visszaesés volt megfigyelhető, ami némi újdonságot jelent az előző hónapokban tapasztalt kiemelkedő eredmények után.
Előzetes adatok szerint 310 milliárd forint, a GDP 0,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2025. első féléves hiánya. A 2025. második negyedévi többlet 480 milliárd forint, a GDP 2,2 százaléka volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Idén markáns pozitív fordulat jelei érzékelhetők az ingatlanpiacon, ahol az adásvételek száma 2025-ben megközelítheti a 150 ezret, főként az Otthon Start programnak köszönhetően.
Hamarosan zárul a 4iG Csoport távközlési cégeinek transzformációs programja, amelynek eredményeként a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., az AH Média Kereskedelmi Zrt. és az Invitech ICT Services Kft. beolvad a One Magyarország Zrt.-be, így az idén januárban bevezetett egységes One ernyőmárka mellett, október 1-jétől cégjogilag is egyesülnek az említett vállalatok - közölte a 4iG.
A sikeres magyar agrárlobbinak köszönhetően 10,8 millió euró, azaz 4,2 milliárd forintnak megfelelő összegű támogatáshoz jut Magyarország a tavaszi fagykárban érintett termelők megsegítésére az Európai Uniótól. Minden olyan szőlő- és gyümölcstermelő, akinek 30 százalékos hozamcsökkenést meghaladó igazolt kára van jogosult lesz erre a támogatásra, mégpedig a kárenyhítési juttatáson felül.
Évente megdöbbentő mennyiségű, átlag 43–59 ezer tonna fabútor-hulladék keletkezik Magyarországon. A statisztikák szerint ennek jelentős része nem kerül vissza a körforgásba: 3–5 ezer tonna a lerakókban, további 14–19 ezer tonna pedig égetőkben végzi. Ez nemcsak környezeti, hanem gazdasági probléma is, hiszen a hazai faipar évek óta alapanyaghiánnyal küzd, miközben értékes, akár több évtizedes faanyagok válnak végleg hulladékká.
A belföldi értékesítés árai 0,9, az exportértékesítésé 3,0 százalékkal emelkedtek az előző év augusztusi értékekhez képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal
A rekordközeli árszintek miatt sokan döntöttek úgy, hogy piacra teszik ingatlanjukat, köztük számos befektető is, valamint az Otthon Start program miatt sokan adnának el, hogy így teremtsék meg a vásárlás fedezetét egy másik lakásra.
A benyújtási lehetőséget ezért rájuk való tekintettel két héttel, 2025. október 15-ig meghosszabbítják annak érdekében, hogy minden érdeklődő jelentkezhessen a rég várt támogatásra
Az erdőjárás, gyaloglás, túra kerékpározás iránt növekednek az igények, felmérések szerint jelenleg a lakosság mintegy 60 százaléka vesz részt- váltakozó rendszerességgel az effajta szabadidős programokban.
Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.
A hazai napelem-kapacitás ugyan ugrásszerűen megnőtt, de a megtermelt áramot nem tároljuk. A technológia már megvan, ezt be kell szerelni, a kormány program indítását tervezi ezen a területen - közölte a nemzetgazdasági miniszter.
Az Állatok Világnapja emlékeztet arra, hogy a felelős állattartás egész éves feladat – és minden séta, minden kirándulás egy újabb alkalom arra, hogy bizonyítsuk gondoskodásunkat.
Nyolc év alatt harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon egy tavalyi év végi felmérés szerint. Míg 2016-ben fejenként évente átlagosan 33,1 kilogramm élelmiszer került a kukába, ez a mennyiség 2024-re 21,5 kilogrammra csökkent, azonban az élelmiszerhulladék mennyisége évente még így is 206 ezer tonnát tesz ki.
Az év első fél évben 1383 fogyasztói beadvány érkezett a kormányhivatalokhoz, a legtöbb panasz a közszolgáltatásokhoz kapcsolódó számlázással, és elszámolással volt összefüggésben.
A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.
A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.
Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.
A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.
Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...
A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...
Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek