A siker titka, hogy mindig legyen egy megvalósítható cél és ehhez társuljon olyan hosszútávú stratégia, ami a partnerek számára is nyereséget ígér – vázolja ars poeticáját Tarsoly József, a Wienerberger Magyarország Zrt. vezérigazgatója. Hozzátéve: a magyar vállalkozások legnagyobb versenyhátrányát a hatékonyság hiánya jelenti, amit profizmussal lehet orvosolni.
Londonban végzett filozófusként, két évre rá Budapesten lett vállalkozó. Ifjabb Aladics Sándor idén, igazi start-uperként a jövő technológiájának számító elektromos autókhoz való töltőket kínáló webshopjával az egész kontinenst célozta meg.
A salátának, s vele az egészséges életmódnak is divatot teremtve, nemhogy nem érezte meg a 2008-ban kezdődő válságot, még növekedni is tudott. A svájci cég nemzetközi gyakorlatával szemben az Eisberg Hungary Kft. nem elégedtek meg a beszállítói szereppel: önálló márkát épített. Interjú Gazsi Zoltán ügyvezető igazgatóval.
A pálinkának nem volt igazán kultúrája, az indulásnál csak abban bízhattunk, hogy a minőséget előbb-utóbb, itthon is elismeri és igényli a piac. Szerencsére igazunk lett – vallja Vértes Tibor a hazai pálinka kultúra megteremtésében úttörő szerepet játszó Agárdi Pálinkafőzde kft. társtulajdonosa, főzőmestere.
Most kell autót vennie annak, aki szereti a klasszikus négy, vagy többhengeres kocsikat, mert jövőre az Európai Unió drasztikus környezetvédelmi előírásai miatt az autógyártásban új korszak kezdődik, ami igencsak megtizedeli a mai autópalettát – állítja Szamosi Viktor a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója.
A hazai mikro- és kivállalkozásoknak a rendszerváltozás után három évtizeddel is szükségük van azokra a kedvezményes forrásokra, amelyeket a Magyar Vállakozásfejlesztési Alapítvány (MVA) és az általa létrehozott szervezetek nyújtanak – fejtette ki AzÜzlet.hu-nak Csuhaj V. Imre, az MVA kuratórium elnöke.
Ahogy a nemzetközi légiközlekedésben a nagy nemzetközi gyűjtő-elosztó repülőterek, a HUB-ok jelentik a legfontosabb csomópontot, úgy vállalja a több, mint tíz éve Floridában élő Pazaurek Piros által alapított Hungarian HUB azt, hogy az Amerikában élő, gyökereiket megtartó magyarok virtuális gyűjtőpontja, startoldala legyen.
Unortodox határon túli sikertörténet: Varga Attila nem a megszokott utat járva, Erdélyből jött Pestre karriertörténetet írni, hanem sikeres pesti vendéglátósként ment az Európa legkisebb városaként jegyzett, székelyföldi Tusnádfürdőre panziót nyitni.
A vállalatirányítási rendszerekre is kihatással van a hazai felhőinformatikai piac dinamikus bővülése. A rendszerek cseréjénél ugyanis több mint érdemes megfontolni az üzleti folyamatok felhőbe költöztetését. A folyamatról Balogh Pétert, az SAP Hungary szakértőjét kérdeztük.
A globalitás világában mindössze egy dolog állandó – a változás. A mondás igazságát jól ismeri Wágner Tibor, aki a Sony Mobile Communications európai értékesítési igazgatói pozíciója után, most a változásmenedzsment és a mobilvilág terén szerzett tapasztalatait hasznosítva, ígéretes új projekteknél vállal tanácsadói szerepet.
A diaszpórában működő több mint 200 hétvégi magyar iskola példája igazolja, hogy nagyon sokan, akár a földgolyó másik felén is fontosnak tartják, hogy gyermekeik megőrizzék magyarságukat – fejti ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára AzÜzlet.hu főszerkesztőjével beszélgetve.
Ahogy az embereket mindenütt, úgy Ukrajnában is az érdekli, hogy béke legyen, nyugalom és jól menjen az üzlet – fejti ki Horváth Zoltán Ukrajna siófoki tiszteletbeli Konzulja, aki hamarosan Budapesten is megnyitja a két ország közötti gazdasági kapcsolat fellendítéséért tevékenykedő tanácsadó irodáját, amely már sikeresen működik Siófokon és Kijevben.
Aki autós túrát tervez nyárra, annak érdemes a mainál 10-15 forinttal több üzemanyagárral számolni - mondja Pletser Tamás az Erste Befektetési Zrt. olaj-, és gázipar elemzője. Az Üzletnek nyilatkozva hozzátette: az elektromos autók aránya marginális, ezért ennek nincs szerepe az üzemanyag-árak alakulásában.
Forradalmi időket élünk. A 4. Ipari forradalom azonban úgy válik mindennapjaink részévé, hogy azt gyakran észre sem vesszük. Pedig Lepsényi István, a Valor Hungarie Zrt. vezérigazgatója szerint a magyar cégek számára élet-halál kérdése, képesek-e megfelelni az új korszak kihívásainak.
Az Aktív Magyarországért kormánybiztosát a vízi turizmus kultuszának magyarországi elsorvadásáról, arról kérdeztük, hogy a vízi élet megélénkítését hogyan képzeli el? Révész Máriusz elmondta: vízi vándortáborokba idén tízezer felső tagozatos diákot várnak, a nyaralóhajózás terve is izmosodik, a vízi turizmushoz kapcsolódó 'megállóhelyek' épülnek, miközben a Felső-Tiszára tervezett nyaralóhajós turizmus irányába is megtörténtek az első lépések. Szerinte a nyaralóhajózásban érintett települések előtt nagy lehetőségek állnak, amivel viszont csak összefogással élhetnek igazán. Interjú.
Az már régóta nem kérdés, hogy a határon túli honfitársaink szülőföldjükön, vagy Magyarországon keressék a boldogulásukat. A kérdés inkább az, hogy a magyar állam miként tudja segíteni őket abban, hogy szülőföldjükön, magyarként is sikeresek legyenek – fejti ki Potápi Árpád a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Interjú.
Miközben maguk is megfizették a vállalkozóvá válás tanuló pénzét, gimnáziumot alapítottak, és felnőttképzési intézményt hoztak létre, az adatmentés terén világhírűek lettek. Dr. Kürti Sándor a KÜRT Zrt. alapító tulajdonosa és elnöke szerint azért kapcsolódtak a képzésbe, mert a mai versenyhelyzetben rendkívül fontosság, hogy milyen minőségű az oktatás.
Hajónézőben jártunk: Angliában tartották a keresztelőjét és mutatták be egyúttal a legújabb luxus óceánjárót. MSC Bellissima 171 tonnás, 4500 fő befogadására képes 315 méter hosszú, 43 méter széles és 19 emeletes. Az MSC és az olasz Fincantieri hajógyár véglegesítette annak a négy luxus óceánjárónak a megrendelését, amivel a Nápolyban alapított hajóstársaság cruise line dívíziója a privát luxus szegmensbe is belép.
A magánszemélyeknek, a korábban az adóbevallás megkönnyítésének szimbólumává vált söralátéttel sem kell már bajlódniuk az idén. Tamásné Czinege Csilla helyettes államtitkár a NAV Adószakmai Ügyeiért Felelős Szakmai Helyettese szerint a NAV által a lakosság korábbinál is nagyobb körének elkészített SZJA adóbevallási tervezet idén már 5,6 millió honfitársunk számára készül el, de azért érdemes ellenőrizni a tartalmát.
Az USA olaj kitermelésének látványos növekedése és Amerika közel-keleten tapasztalható politikai aktivitásának csökkenése egyre nyilvánvalóbb. Ebből a szempontból is van jelentősége annak, hogy két amerikai óriáscég bejelentette: jelentősen növeli palaolaj kitermelését – derült ki Pletser Tamás az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője.
Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.
A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.
A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek