Hirdetés

AzÜzlet.hu

Újabb kemény kritikát kaptak a kriptovaluták

A kriptovaluták veszélyeztetik a globális fizetési rendszerek biztonságát - figyelmeztetett a Starling brit digitális bank vezérigazgatója. Anne Boden azt követően adott hangot újabb kritikájának, hogy az elmúlt hónapban nagyjából 400 milliárd dollárral csökkent a kriptók együttes értéke.

Patthelyzet az ukrajnai háborúban – komoly kérdőjelek az első 100 nap után

Oroszország nem érte el stratégiai céljait a háború első száz napjában, Ukrajnának pedig nem kellene jelentős területeket átengednie ahhoz, hogy véget vessen a háborúnak - mondta William Courtney, a Rand Corporation szakértője, aki szerint szerint van esély arra, hogy a háború Vlagyimir Putyin leváltásához vezethet.

Pünkösdkor is drágultak az üzemanyagok: ennyibe kerülnek most az ársapka nélkül

Pünkösd hétfőn bruttó 20 emelkedett a benzin és a gázolaj literenkénti ára is. Ez a magyar járművek tulajdonosait továbbra sem érinti, amennyiben a jármű tankjába tankolnak.

Odafigyeléssel akár havi 10 ezer forintot is spórolhatunk

Soha nem volt még olyan fontos összehasonlítani a banki hitelajánlatokat, mint most. A money.hu Kamattükre szerint ugyanis a banki ajánlatok olyan széles skálán mozognak, hogy tudatos választással komoly mértékben csökkenthetőek az általános kamatemelés törlesztőrészletre gyakorolt hatásai. Főleg úgy, hogy a bankok az ügyfelekért folytatott versenyben immár a kamatcsökkentéssel is élnek.

Döntött a kormány! Itt vannak az extraprofit különadók tételesen

A kormány elfogadta az extraprofitadóként emlegetett új adókat és elvonásokat. Az erről szóló rendelet már meg is jelent. A repülések után 3900-9750 forintot kell fizetni, az értékpapírügyletekre 0,3 százalék lesz a tranzakciós illeték, és Revolut jellegű utalások után is fizetni kell ezután. A cégautóadó év végéig megduplázódik – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Még a városnézés a legnépszerűbb, de már sokan utaznak tengerpartra

Márciusban és áprilisban még Ausztria volt a legnépszerűbb úti cél az online utasbiztosítást kötők körében, májusban viszont Olaszország ugrott az élre.

Gigaüzlet a globális piacvezető e-keresedelmi platformért

A Publicis Groupe bejelentette a piacvezető SaaS globális e-kereskedelmi intelligenciaplatform, a Profitero felvásárlását. A Profitero célja, hogy a platformot használó cégek eladásainak növelésével erősítse nyereségességüket - közölte a társaság.

Így utazhatunk 9 euróért egész Németországban tömegközlekedéssel

Az utazók június 1. és augusztus 31. között havonta kilenc euróért használhatják a városi tömegközlekedés minden eszközét egész Németországban - közölte a Német Turisztikai Hivatal (DZT).

Ezeket jó tudni, ha valaki diákmunkát szeretne vállalni

Hamarosan vége a tanévnek és az egyetemi vizsgaidőszakból sincsen már sok hátra. Ilyenkor rengeteg fiatal vállal nyári munkát, a legtöbbször diákmunka formájában. A sok lehetőség között nem mindig egyszerű kiigazodni, mégis van néhány olyan pont, amelyek ismerete segíthet tájékozódni, döntést hozni. A Márton Áron Iskolaszövetkezet tanácsai.

Nagyágyúk együttműködése az elektromobilitásért

A Vitesco Technologies, a fenntartható mobilitást szolgáló modern hajtástechnológiák vezető nemzetközi fejlesztője együttműködési megállapodást kötött az Infineon Technologies AG-val. Az Infineon a világ meghatározó autóelektronikai félvezetőgyártója és az innovatív szilícium-karbid (SiC) félvezetők megkerülhetetlen globális szállítója. A szilícium-karbid kulcsszerepet játszik az elektromos járművek hajtásrendszereinél a nagyfeszültségű megoldások hatékonyságának növelésében. A Vitesco Technologies SiC-alkatrészeket használ például az elektromos motorokat vezérlő, nagyon kompakt nagyfeszültségű inverterekben.

Covid-korlátozások nélkül utazhatunk Németországba a nyáron

Június 1-től várhatóan augusztus végéig feloldják a németországi beutazásra eddig érvényes korona-szabályozásokat: a visszatérő utazóknak és más beutazóknak nem kell igazolniuk, hogy oltási vagy gyógyultsági igazolással rendelkeznek és teszt sem kell.

Újabb szankciókat vetett ki Amerika Putyin embereire

Az amerikai pénzügyminisztérium újabb szankciókat jelentett be, amelyek a Vlagyimir Putyinhoz köthető jachtokat, valamint legfőbb szövetségeseit célozzák. Köztük van az orosz elnök egyik lányának állítólagos keresztapja is.

Újabb légitársasággal repülhetünk közvetlenül Isztambulba

Isztambul, az egyszerre európai és ázsiai város különleges kultúrájával és izgalmas történelmi múltjával sok utazó kedvence. Budapestről is magyarok tízezrei utaznak minden évben a török városba, és ezt júniustól már az AnadoluJet járataival is megtehetik. A Turkish Airlines leányvállalata ugyanis a nyár első hónapjától heti háromszor repül Budapest és az isztambuli Sabiha Gökcen Nemzetközi Repülőtér között, 189 férőhelyes Boeing 737-800-as repülőgépeivel.

Ennyibe kerül péntektől az üzemanyag magyar forgalmi nélkül

Péntekten a benzin és a gázolaj beszerzési ára is bruttó 30 forinttal emelkedik. Ez a magyar forgalmival rendelkező tankolókat nem érinti, hiszen rájuk továbbra is érvényes a 480 forintos hatósági ár, viszont a piaci árak közelíteni fognak a 800 forinthoz. 

Sztárparádé hang nélkül – Aratnak a “villanyosok”

Miközben az elektromos autók értékesítése már negyedévről negyedévre újabb rekordokat ér el, a gyártóknak mind több gondot okoz a nyersanyagárak emelkedése, valamint ezek egy részének krónikus hiánya. Ez utóbbi elsősorban az Ukrajna elleni orosz agresszió következménye. Dr. Gonda György írása AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiájában.

Diákmunka – adózás: a jogviszony számít

Két-három héten belül kezdetét veszi a nyári szünidő, amelynek legalább egy részét százezernyi diák tölti munkával – részben anyagi motiváció miatt, részben szakmai gyakorlat szerzése céljából. Immár széles körben ismert, hogy a 25 év alatti fiatalok idén januártól nem fizetnek SZJA-t, ugyanakkor jogviszonytól függően jelentősen eltérő szabályok szerint alakulhat a nettó jövedelmük. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary alábbi elemzése.

Megugrottak az olajárak az uniós embargó hírére

Az olajárak megugrottak, miután az Európai Unió vezetői megállapodásra jutottak abban, hogy kiiktatják az orosz olajimport kétharmadát, az év végéig pedig 90 százalékban betiltják azt.

KATA: nem megszüntetni, átalakítani kellene

Négyszázezernél is több egyéni vállalkozó katázik, az ő megélhetésüket nagyban átalakítaná az adózási forma megszüntetése. A tíz éve bevezetett adózási forma azonban megérett a felülvizsgálatra és az átalakításra.

Akkor is kiugró az utazási kedv, ha itt a háború és a globális gazdasági kockázat

Noha a még továbbra is jelenlévő koronavírus mellett az elhúzódó ukrajnai konfliktus is kockázatokat hordoz az iparág számára, az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) továbbra is kitart az előrejelzése mellett, amely a globális turizmus átlagosan 55 százalékos növekedését vetítik előre 2022-re, ami világszinten 645 millió turistaérkezést jelent. Az újrainduló szállodaipar egyik legnagyobb kihívása idén a munkaerőhiány, melynek hatásait a hotelek innovatív technológiai megoldásokkal is igyekeznek ellensúlyozni – derül ki a Moore Global legújabb nemzetközi iparági elemzéséből.

Rezsivédelmi intézkedések: mit tudni eddig?

Mint ismert, a napokban a kormány döntést hozott egy rezsivédelmi és egy honvédelmi alap létrehozásáról, amelyek forrását bizonyos szektorokra kivetett "extraprofit-különadókból" és további adóintézkedésekből kívánja finanszírozni. A tervezett lépésekről a május 26-i kormányinfón hangzottak el az első konkrétumok, a BDO Magyarország szakértői ezeket, valamint a várható következményeket foglalták össze röviden.

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
HirdetésHirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás
HirdetésHirdetés