Megállapodás született arról, hogy a Citibank folytatja magyarországi tevékenységének bővítését, így ez immár a kilencedik amerikai beruházás Donald Trump elnök januári hivatalba lépése óta.
2025 augusztusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 683 300, a nettó átlagkereset 472 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,7 százalékkal, a nettó átlagkereset 9,2, a reálkereset pedig 4,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
Rekordszámú, 2,1 millió elektromos járművet adtak el a világon szeptemberben részben az erős kínai kereslet, valamint az adókedvezmények lejárta előtt megugrott amerikai vásárlások hatására.
Közel négyszázezer pályázatot támogatott, több mint 2942 milliárd forint uniós és hazai forrásból az előző uniós költségvetési ciklusban meghirdetett Vidékfejlesztési Program, aminek utolsó támogatásait az idén év végéig fizetjük ki.
Az építési és közlekedési miniszter által benyújtott előterjesztések alapján a kormány több jelentős közlekedési és infrastrukturális fejlesztés megvalósítását támogatja - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) .
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentést tett a Szabadság téri székház felújításával összefüggésben felmerült hűtlen kezelés, hanyag kezelés, csalás és hivatali visszaélés gyanúja miatt.
A Pearl Petroleum 1,1 milliárd dolláros gázbővítési projektje (KM250) keretében az iraki Kurdisztán régióban (KRI) található Khor Mor létesítményben megkezdődött a gáz kereskedelmi értékesítése.
A hulladékprobléma napjaink egyik legégetőbb környezeti kihívása. Évente több milliárd tonna szemét keletkezik világszerte, amelynek jelentős része kezelés nélkül mérgezi a környezetet .
Tovább bővült a sütőtök termőterülete, egyre több gazda lát lehetőséget az aszálytűrő, alacsony költség mellett termelhető sütőtökben. Az idei szezon már elkezdődött, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképe szerint a legfinomabb sütőtököt továbbra is közvetlenül a termelőknél érdemes keresni, a személyes vásárlás mellett pedig akár már a világhálón is rendelhető az őszi csemege.
A szakszervezetek 12 százalékos minimálbér-emelésben gondolkodnak 2026-ra vonatkozóan, a munkaadói oldalon azonban még nincs egységes álláspont, ráadásul a számok az október végén érkező, első kilenc hónapra vonatkozó előzetes GDP-adatok tükrében még változhatnak.
Két, kedvező kamatozású hiteltermék lesz elérhető a turisztikai ágazat szolgáltatóinak szerdától, már az első héten több száz hiteligénylés elbírálására készül a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH).
Az eddigi 6 millió helyett 10 millió forintra nő a családi házak energetikai korszerűsítéséhez igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes hitel maximális összege. A pályázók mindössze 5 százaléknyi, tehát alig több mint félmillió forint önerő birtokában belevághatnak a rezsiterheik csökkenését eredményező beruházásokba.
Magyarország egyik vezető short-form specialista ügynökségének szakértői szerint a TikTok és a hasonló platformok jelenleg a legfontosabb marketingcsatornák, amelyek megfelelő stratégiával a brandépítés mellett a bevételszerzés motorjává is válhatnak.
A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.
A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.
Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.
A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.
A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.
2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek